Tisztelt
Meghívottak, Tanáraink, Diáktársaim! Tisztelt Ünneplő Közönség!
Március 15. – Mindenkinek más és más kép jelenik
meg a gondolatában, mikor ezt az ünnepi dátumot hallja vagy olvassa. Nekem, ha
megemlítik ’48-at, rögtön eszembe jut Petőfi a Nemzeti dallal, a 12 pont,
Kossuth, a márciusi ifjak és még sokan mások. Kisgyermek korunktól látjuk a
különbnél-különb megemlékezéseket és hallgatjuk, mit gondolnak mások az 1848-as
Forradalomról és Szabadságharcról.
Abban - szerintem - egyetértünk, hogy ez az
időszak a magyar történelem egyik legdicsőségesebb korszaka volt.
Ám a mai felgyorsult világban fenyegeti az a
veszély, hogy elveszti régi fényét. Pedig ez nem csak egy nevezetes dátum, ami
a kötelező ünnepségekről és kokárda kitűzésről szól, hanem benne rejlik egy
nemzet tenni akarása, vágya az összefogásra, olyanra, amire addig még soha nem
volt példa. Megmozdult egy egész nemzet, hogy jobbá és élhetőbbé tegye a
további létét. Ezen a napon olyasmiért harcoltak, ami az akkori és a későbbi
életben is óriási értéket képviselt és képvisel a mai napig, a Szabadságot. Kis
nemzetünket dúlta már török és tatár, uralkodott fölötte osztrák, túlélte a
történelem viharait. Sok nemzetről hallhattunk már, akik csak úgy eltűntek a
„süllyesztőben”. De népünk, melynek nyelve is páratlan, talpra tudott állni a
nagy megpróbáltatások után is.
Március 15-e olyan ünnep, amellyel valamilyen
módon minden korosztály azonosulni tud. A mai fiataloknak példakép lehetne az
akkori ifjúság. Manapság sokan a saját egyéniségüket is elvesztették. Azt
mondják, amit más mond, úgy tesznek, ahogy azt a többiek elvárják, és nem
mernek kilépni ebből a szorongató, de jól megszokott, betanult létből.
A márciusi ifjak mertek cselekedni, kiállni a
véleményük mellett. Nem féltek kimondani, amit gondoltak, és nem riadtak vissza
mások fenyegetéseitől sem. Nem csüggedtek és nem vesztették el a hitüket egy
kudarc után. Tudták, hogy előre kell tekinteni és tovább tenni, amit tenni kell
– akár az életük árán is.
Március idusán nem vártak a csodára, hanem
cselekedtek. A sikerekhez kellett Kölcsey Himnusza, ami a népet egy kicsit magához
térítette, kellet hozzá Kossuth és Széchenyi a programjaikkal, a márciusi ifjak
lendülete, tettvágya és Petőfi lélekébresztő költészete. Ők mertek magyarok
lenni és részt vállaltak a jövő alakításában. Mindezt a hazájukért.
Minden megemlékezés célja, hogy hitet és erőt
merítsünk annak a kornak a hőstetteiből. A márciusi ifjakban megvolt az az
elszántság, szabadságvágy és hazaszeretet, mellyel nagy tetteket tudtak véghez
vinni. Ezekért az értékekért küzdeni kell nap, mint nap.
A márciusi forradalom üzenete a mai napig igaznak
bizonyul. Ne féljünk magyarok lenni, és szeressük a szülőföldünket!
Március 15. jelképpé vált: nemzetünk
szabadságszeretetét, szabadság utáni vágyát fejezi ki.
Petőfi Sándor szavaival zárom
„Tied vagyok, tied, hazám!
E szív, e lélek;
Kit
szeretnék, ha tégedet
Nem
szeretnélek?”
Szász Bernadett, VII. B
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése