Civil –
önkormányzati közös erőfeszítés eredményeként, az „Educatio S.I.L.” Egyesület
pályázatára adott támogatás útján sikerült biztosítani a „S. Illyés Lajos”
Általános Iskola tanulóinak a néptáncoktatás folytatását.

Ma már, sajnos, nem
divatos a néptánc, ahogy a népzenehallgatás sem, a gyermekek nem igazán tudják
ellesni a tánclépéseket a családban. Pedig a néptáncnak számos pozitív
személyiségfejlesztő hatása lehet a MA gyermekének életében is. A néptánc
fejleszti a ritmusérzéket, zenei képességeket, elősegíti a térérzékelést, figyelem
összpontosítását, javítja a testtartást és a mozgáskoordinációt, amely a
mindennapi élet számos területén fontos a gyerek számára. A tánc és mozgás
segíti a gyereket abban, hogy önmagát helyesen érzékelje; fejleszti a
társas kapcsolatok iránti érzékét: együttműködésre, alkalmazkodásra, a másik
nem, a másik személy elfogadására és megbecsülésére ösztönöz. Nem utolsó sorban
a néptánc által a gyerek betekintést nyerhet a magyar népi kultúrába, egy
néptánccsoportban való táncolás pedig kitűnő közösségteremtő, összetartozást
erősítő lehet a számára. Mai divatos szóval élve, talán az egyike a
leghatékonyabb csoporttréningeknek,
amely az egyént és a közösséget is sokrétűen fejleszti.
Hogy mégis miért
nem olyan népszerű, mint a modern fejlesztő programok, magánórák, amelyeket
kemény pénzen megfizetünk gyerekeinknek, azon érdemes elgondolkodni!
Hogy miért nem kérdezzük meg a
gyerekünket: akar-e román vagy angol órára, beszédjavító foglalkozásra, matek
órára járni?! Holott a tánc komplex mozgásként elősegíti az iskolai
teljesítményekhez szükséges értelmi képességek fejlődését, az agyféltekék minél
hatékonyabb együttműködését, aminek segítségével talán könnyebben megbirkózik
majd a gyerek az iskola által, feléje támasztott követelményeknek.

Én hiszem, hogy az
évek közös, tudatos munkája nem volt hiábavaló, előbb-utóbb megmutatkozik
közösségünk életében, hiszen a nevelésben elhintett magok nem rögtön érnek be,
látható eredményre több időre van szükség.
Az „S. Illyés
Lajos” Általános Iskolában a 2016-os tanév kezdetétől kevésnek bizonyult azon
gyerekcsoportok száma, akik az előző években néptáncoltak. A kezdő csoportok
mellett igény adódott más, nagy létszámú csoport elválasztására, hogy a
néptáncoktatás hatékonyabban, még inkább a gyerekek életkori- és egyéni
képességeit figyelembe történhessen. Ugyanakkor első alkalommal kinőtte magát
az alsó tagozatos keretből az a csoport, amely dicséretes módon, a felső
tagozaton is, plusz tevékenységként folytatja a néptáncot. Az alsó tagozatos
néptánc alapozás után a gyerekek megértek arra, hogy saját vidékünk táncain túl
más magyar tájegység táncaiba is belekóstoljanak. Reméljük, hogy a tánctudás
adta sikerélmények által felnőnek arra is, hogy büszkék legyenek, hogy e
csoport tagjai, és társaik is elismeréssel nyugtázzák a többletmunkát,
áldozatot.
A táncos
foglalkozásokat élményszerűen, megfelelő táncpedagógiai szakértelemmel végző
Tőkés Lóránt és Csilla házaspár, a szülők megerősítő támasza és az ügyet
felkaroló pedagógusok hozzáállása elősegítheti azt, hogy az iskolában a
néptáncoktatásnak hagyománya legyen, hogy gyerekeinkben felébredjen a néptánc
szeretete, „megfertőződjenek” az örök értékeket hordozó népi kultúrával.
A táncos
tevékenységek megvalósításához szükséges anyagi háttér biztosításáért köszönet
Szováta Önkormányzatának, valamint a Helyi Tanácsnak, amely az iskolával és az
„Educatio S.I.L.” Egyesülettel való partnerségben támogatta e nemes célt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése