szerda

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”


Föld Napja a Szakadáti Iskolában

Két nap késéssel ugyan, de április 24-én a Szakadáti Általános Iskolában tanuló I-IV osztályos tanulók egy gazdag Föld napi programnak lehettek a részesei. E program keretén belül olyan tevékenységeken vehettek részt, melyek fő célja az volt, hogy felhívják a figyelmet napjaink környezetvédelmi problémáira.

Rövid bevezető és ismertetés után a gyermekek különböző környezetvédelmi témájú kézműves és képzőművészeti műhelyekben tevékenykedhettek, melyek során érdekesebbnél érdekesebb alkotások születtek. Míg az I. és II. osztályosok a Föld napjához kapcsolódó képekre varázsoltak színeket, addig a III. osztályos tanulók különböző hulladékok felhasználásával készült makettek, a IV. osztályosok pedig plakátkészítéssel próbálták felkelteni a figyelmet a hulladékok újrahasznosítására, valamint természeti környezetünk védelmére.

Színeznek a kisebbek


Készül a plakát


Elkészült hulladékból a napelemes ház

Ezt követően a témához kapcsolódó játékok során bizonyíthatták a tanulók ügyességüket és kreativitásukat egyaránt.


Esőcsepp-játék

Majd Bíró László, a Maros Megyei Barlangi- és Hegyimentő Szolgálat tagja jóvoltából egy érdekes tudományos előadás hallgatói lehettünk mindannyian. Az előadás során nemcsak a napjainkban aktuális környezetszennyezési módozatok és ezek megelőzése, illetve elkerülése került bemutatásra, hanem a tanulók is aktív résztvevői lehettek, hangot adva észrevételeiknek, véleményeiknek.




Előadás közben

Zárásként közösen próbáltunk tenni valamit annak érdekében, hogy megóvjuk környezetünket. Bizonyítékként egy facsemetét ültettünk el közösen az iskola udvarára, majd minden egyes résztvevő fogadalmat tett a Földnek, melyet egy tenyérnyomattal nyomatékosított meg.


Faültetés


Én azt ígérem a földnek, hogy...
           

Angi Noémi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése